Elvive Fibrology termékcsalád - elsö benyomások

Nyilván rögtön rohantam a Boots-ba, amikor megtudtam, hogy végre lehet kapni itt is az Elvive Fibrology családot (ha másban nem is, de hajápolásban imádom a L'Oréal-t). Szerencsém volt, mert bevezető akció van, 3 darab bármely termék került 10 fontba (elég sokat lehet spórolni így), szóval elhoztam a sampont, a balzsamot és két szérumot. Sampon és balzsam használata értelemszerű, a kis tubusos Thickness Booster szérumot balzsammal együtt kel felvinni a hajra és kiöblíteni, a kétfázisú Thickness Creation szérumot pedig nedves és száraz hajon is lehet használni, igény szerint, akár minden nap. Még csak egyszer próbáltam őket, de gondoltam azért leírom az első benyomásokat róluk.



Kezdem a legjobbal. Egyszerűen isteni (és akkor finoman fogalmaztam) illatuk van és hihetetlenül tartós is. Csütörtökön mostam meg a hajam és még mindig olyan, mintha most léptem volna ki egy menő, csilli-villi szalonból, nagyon-nagyon tetszik, hogy minden egyes szélfújásnál vagy hajdobálásnál érzem ezt a kellemes illatot. Szóval nagy plusz pont ezért. És hogy vastagabb szálú lett-e a hajam? Bevallom nem tudtam megállapítani, de az biztos, hogy hajvasalás után valamiért iszonyat lapos volt és ragacsos, de iszonyat sima, fényes és selymes is. Itt kezdtem el aggódni, hogy na basszus, nálam persze pont az ellenkezője történt, mint kellett volna, jellemző, de aztán pár óra múlva konkrétan eltűnt a laposság és ragacsosság és wow lett a frizurám. Még mindig selymes, egyenes, nem tapadt össze, nem zsírosodott be és nem lapult le, pedig komolyan féltem az elején. Szóval így elsőre tetszik a dolog, remélem hosszabb távon is megmarad ez a hatás. Szerintem érdemes kipróbálni őket, bár nyilván nem mindenkinek fog beválni (írtátok páran a fészen, hogy korpás és/vagy zsíros lett a hajatok tőle), de ha a sampon vagy a balzsam nem is váltja be a hozzá fűzött reményeket, a szérumok általában jól teljesítenek.

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.