TESZT | Catrice Ultimate Stay Lipstick

11:29 de.
De szeretném azzal kezdeni ezt a posztot, hogy ó te jó ég, ez az egyik legjobb rúzs, amit valaha próbáltam! De nem kezdem :). Kezdem inkább azzal, hogy a Cosnova hipergyorsan behozta Magyarországra is a két méteres Catrice állványt, rajta minden új termékkel, szóval nem panaszkodhatunk, el vagyunk látva minden földi jóval. Szépen lassan egyre több Müller-be kirakják őket, eddig biztosan van már az Europeumban és a Kökiben. Ebben a posztban már megmutattam, hogy mikkel bővül a kínálat, ezek közül mutatom be elsőként az Ultimate Stay rúzsokat.




Egészen a Liquid Metal szemhéjpúderek megjelenéség nem szenteltem különösebb figyelmet valamiért a márkának. Ne kérdezzétek, hogy miért, én sem tudom, de valahogy soha nem vettem tőlük semmit. Aztán érkeztek az egyre szebb és jobb termékek és végül megadtam magam. Azóta lelkesen próbálgatom a Catrice-t és minden alkalommal meg kell lepődnöm, hogy ugyan vannak kisebb hibáik a termékeknek, de van pár darab, ami lazán veri a sokkal drágább dolgokat. Az Ultimate Stay rúzs is ilyen lett szerintem, Már a csomagolás is nagyon tetszetős, az egyetlen hibája, hogy nincsen semmivel lezárva, ezt még mindig nem szeretem, mert kinyitogatják mindig az üzletekben... Egyébként gyönyörű, egyszerű, elegáns. Matt, fekete fém tokja van, szép karcsú a kivitelezés, a rúzst tökéletesen vissza lehet tekerni, a kupak megfelelően záródik, a márkajelzés visszafogott, a színkód pedig az alján található. Komolyan nekem jobban bejön, mint a sima MAC rúzsok csomagolása, sokkal tartósabbnak tűnik.



A Catrice az alábbiakat írja az US rúzsokról:

  • intenzív színek, szatén-matt finissel
  • magasan pigmentált és tartós formula
  • ápolja az ajkakat.

Intenzív színek pipa, bár lehet, hogy ez most annyira nem fog átjönni, mert pont két szolid darabot hoztam ma nektek, de a többi 10 árnyalat nagyon erőteljes (pinkek, bogyók, pirosak, korallok). A finis is pipa, egyszerűen t-ö-k-é-l-e-t-e-s! Nem az a durván matt, de nem is fényes, egyszerűen pompásan mutat az ajkakon, anélkül, hogy szárítana, sőt, a nagyon finom krémes formulának köszönhetően tényleg ápol is. Az egyetlen dolog, amibe belekötök az a tartósság, ugyanis nem annyira nagyon extrán hosszantartó a formula, de azért így is szépen teljesít, kibír evés nélkül 4-5 órát, bár szerintem ezt egy erőteljesebb színnel lehet igazán letesztelni (Plum&Base jövööööök).



A két árnyalat, amit leteszteltem a 040-es NUDEtrition és a 050-es Mauve Your Lips. A NUDEtrition, mint ahogy a nevében is benne van, egy nude árnyalat, méghozzá egy nagyon-nagyon jó nude árnyalat (kicsit inkább barackosabb), ami valószínűleg mindenkin jól mutat, mindennel jól mutat és bármikor fel lehet kenni. A Mauve Your Lips pedig a tökéletes őszi nude szín, én egyszerűen nem tudok betelni vele *-*. Picit mély, picit lilás, de nagyon természetes (mintha szám színe lenne ilyen), áááá hagyom a fenébe, egyszerűen imádom és kész. Ez csajok, szerelem volt első kenésre, a Catrice megcsinálta és elhozta nekünk az idei év legjobb rúzsát szerintem. Előre látom, hogy hiánycikk lesz napokon belül a 2 méteres állványokon. Mindenkinek ajánlom őket, tessék kipróbálni, mert hiperszuper és a 12 szín között mindenki fog neki tetszőt találni. És persze az ára is nagyon baráti, ráadásul hétvégén ugye Glamour-napok :) (ezért is írtam róla ilyen gyorsan, hogy el tudjátok dönteni, hogy mennyire tetszik nektek).



Catrice Ultimate Stay Lipstick - NUDEtrition & Mauve Your Lips
Elérhetőség: Müller (csak a 2 méteres állványokon)
Ár: 1590 Ft

U.I.: lesz vele smink is, most egyszerűen nem volt időm olyan képeket csinálni, amin rajtam vannak, ne haragudjatok, de mindenképpen még a Glamour napok alatt akartam írni róla :). Remélem megértitek :).

Ti ki fogjátok próbálni az Ultimate Stay rúzsokat???

9 megjegyzés:

  1. Én a plum nevűn gondolkozom nagyon, de hófehérkeként nyuszi vagyok hozzá, nem tudom hogy állna. :D A mauve-ot pedig imádom, pedig egyetlen egyszer kentem fel, de ez..ez tökéletes! Szerintem az illata meg az állaga is hasonlít picit a MAC cremeesheen rúzsaihoz, nem?

    VálaszTörlés
  2. az azért jóval fényesebb, de nagyon hasonlít! de látom, akkor nem csak én vagyok odáig érte :D

    VálaszTörlés
  3. Csodásak! :) Már kinéztem több színt is. :D

    VálaszTörlés
  4. Elképesztően szuper állaga van, én is imádom, most azon agyalok, hogy melyik szín(ek) legyen(ek) a következő(ek). De sajnos: MIND KELL.:D

    VálaszTörlés
  5. Oh csajok ne is mondjátok :( Azóta nem bírom ki, hogy ne azt használjam nap mint nap:D

    VálaszTörlés
  6. @edina: én sem tudtam rövid listát összeírni... :D

    @MiaMay: én is minden nap előveszem azóta :)

    VálaszTörlés
  7. OK, akkor ezt ki kell próbálnom :-D Kuponozás nem volt, mert más programom volt, és nem tudom, vajon nálunk is van-e kétméteres állvány, de mindkét szín nagyon tetszik, és ahogy magamat ismerem, egy erőteljesebb is becsúszik majd melléjük... :-)

    VálaszTörlés
  8. az europeumban, a kökiben, Sopronban és Kaposváron van 2 méteres :) de biztosan lesz még több helyen is :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.