Itt a nyár | ForeverSlim zsírbontó készülék, második felvonás

Ebben a posztban ITT már részletesen beszámoltam nektek a fantasztikus ForeverSlim kavitációs zsírbontó gépéről, olvashattatok a használatáról, a működéséről és az első próbálkozásomról is. Most pedig itt az idő, hogy meséljek az eredményekről és hogy, hogyan változtattam az életmódomon a gép segítségével. Mert bizony sok mindenen változtattam és bár azért a végcél még messzebb van, de már könnyebb az odáig vezető út.



A ForeverSlim kavitációs zsírbontó gépet pontosan 3 hónapig teszteltem igyekezve betartani az előírásokat, ám bevallom, hogy sajnos elfoglalt dolgozó nőként azért elég nehéz volt összehozni, hogy délelőttönként végezzem el a kezeléseket, így heti egy kezelés délutánra esett, a másikat pedig hétvégére időzítettem. El kell egyébként keményen köteleződni a használat mellett, nagyon igyekeznem kellett azon, hogy ne hagyjak ki egy kezelést sem és néha bizony át kellett szervezni a programjaimat is és olykor-olykor egy utazás esetén bizony előfordult, hogy nem sikerült teljesítenem a kvótát. Itt le is szögezném, hogy a ForeverSlim gép inkább olyan hölgyeknek való, akiknek több a szabadidejük és könnyebben tudják az idejüket a kezelésekhez igazítani. Nem mondom azt, hogy 8-9 órás munka mellett lehetetlen megoldani a dolgot, de nagyobb szervezést igényel azért.



De cserébe kárpótol a végeredmény és az, hogy a ForeverSlim gép használatának hatására elkezdtem ismét mozogni, vagyis jógázni, de nálam már ez is nagy haladás, illetve egy kicsit azért jobban odafigyelek arra is, hogy mit eszek, szerencsére egyre kevesebb pl. a péksüti és a csoki, de nyilván lemondani nem fogok róluk, inkább a mértékletesség jellemzőbb rám. A kezeléseket a hasamon végeztem, ami a kezdetekkor, vagyis március elején 90 cm volt, május végén pedig 84 cm lett. Nekem már ez is nagy változás, évek óta nem fogytam, csak híztam, így nagy örültem a kisebb számnak is. Lehet, hogy lehetett volna jobb is az eredmény, hogyha tovább folytatom a kezeléssorozatot, de én már így boldog vagyok.



Összességében nagyon pozitív tapasztalatokkal zártam le a ForeverSlim gép tesztelését, hiszen nem csak centikben mérhető az eredmény, de a nagy lelkesedésben sikerült az életemen is változtatnom egy kicsit, ami nálam óriási szó (igen, én vagyok az a nagyon lusta lány, aki csak a padról integetett a tesiórákon és 2 perc futás után már a bokorban pihent egy Bounty-val a kezében...), szóval hálás vagyok a lehetőségért, innen is még egyszer köszönöm a ForeverSlim.hu csapatának a lehetőséget! Ha pedig Titeket is érdekel a ForeverSlim kavitációs zsírbontó gép, akkor katt IDE bővebb információért és elérhetőségekért!

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.