Arcápolási rutin

Az elmúlt időszakban elég sokat változtattam az arcápolási rutinomon, egyrészt mert elég sok számomra új terméket vettem/kaptam és próbáltam ki, másrészt pedig azért, mert elkezdtem illatanyagos termékeket is használni. Ne kérdezzétek, én aki  allergiás/érzékeny voltam/vagyok rá, kb 10 év után úgy döntöttem, hogy miért ne, tegyünk egy próbát, hiszen pl. a GlamGlow vagy a MAC Fix+ arcpermetben is van illatanyag, ezeket rendszeresen használom és semmi bajom nincsen tőlük. Persze óvatos duhaj vagyok, csak nappalra és heti pár alkalommal használok egyelőre ilyen termékeket és eddig minden oké.



Tudom, hogy ez akár ostobaságnak is tűnhet, hiszen nem biztos (sőt), hogy egy ilyen érzékenység csak úgy eltűnik, de soha ne lehessen tudni. Ráadásul a változás mellett szól, hogy borzalmasan nehéz jó illatanyagmentes arckrémeket találni, nagyon szűkös a kínálat, a legtöbb csak online érhető el (döntsd már el képernyőn keresztül, hogy jó lesz-e az arckrém állaga, még akkor is ha le van írva milyen bőrre való... nagyon rühellek ilyesmit neten megrendelni az az igazság), drogériákban szinte semmi és szégyen, de a gyógyszertáras márkák legtöbb terméke sem illatanyagmentes. Emellett a bőröm válogatós is, nem mindegy, hogy milyen állagú krémet kenek rá, ha egy kicsit is zsíros vagy olajos, akkor már jönnek is a pattanások és persze mondanom sem kell, hogy az általában illyatanyagmentes érzékeny bőrre való termékek full nehezek és zsírosak (nemrégiben vettem egy Bioderma-t és olyan pattanásaim lettek tőle, hogy a Holdról is lehetett látni őket...). Plusz elegem volt már abból is, hogy nem tudom a klassz újdonságokat kipróbálni, amikért mindenki odáig van (GlamGlow Glam Starter, itt most rád gondolok, de az enyém leszel a következő Glamour napokon!).

Szóval a rutinomban illatos dolgok is szerepelnek, amik beváltak és szeretem is őket (egyelőre, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő). Lássuk is őket, meg persze a rutint is :).

Arctisztítás
  • Mixa / L'Oréal / Garnier micellás víz (érzékeny bőrre): már nem is tudnék micellás víz nélkül létezni :). Reggel csak ezt használom arctisztításra, olyankor bőven elég ennyi is. Kedvencet nem tudok választani, felváltva használom őket, de leginkább a Mixa felé húz a szívem. (Drogériák, hipermarketek, 1499 Ft-tól)
  • Bebe Young Care arclemosó gél: nagyon szeretem ezt a lemosót, évek óta használom, mindent maradéktalanul levisz, de a legjobb benne, hogy szemsmink eltávolítására is lehet használni. Ja, és szuper az ára! (Müller, 1290 Ft)
  • Clinique Pep-Start 2in1 Exfoliating Cleanser: elméletileg ő egy mindennapos használatra való arcradír, de én hetente maximum 3 alkalommal, bár inkább kétszer szoktam használni. Nagyon gyengéd, mégis alapos munkát végez, imádom, hogy milyen babapopsi utána a bőröm. Mivel elég nagy a kiszerelése, így sokáig elég ennyi használat mellett. (Clinique üzletek, parfümériák, Müller, 6200 Ft)
  • IsaDora Caring Cleansing Oil: ha meg akarok szabadulni egy nagyon ragaszkodó sminkcucctól (folyékony rúzsok pl), akkor mindig ezt az olajat veszem elő. Mindent leold, csak sajnos hagy egy olajos réteget maga után, amit le kell törölni (vagyis, hát nem kell, de én nem szeretem és le szoktam :)). (Douglas parfümériák, 5200 Ft)
  • Garnier micellás vagy érzékeny bőrre való arctisztító kendő: ha nagyon gyorsan kell leszednem a sminkemet (pl edzés előtt), akkor mindig a Garnier kendőit veszem elő, nekem ezek váltak be a legjobban. Nem dörzsölik szét a bőrömet, szépen leszednek mindent és egy kendő elég is szokott lenni. (Drogériák, kb 800 Ft)
  • Vichy Eau Thermale arcpermet: éjszakai hidratálás előtt mindig használok valamilyen termálvízpermetet is, legtöbbször a La Roche Serozinc-et, de most ez a Vichy van itthon és ez is szépen meg tudja nyugtatni a bőrömet. Nem egy fontos lépés, ez csak egy kis extra kényeztetés :) (Gyógyszertárak, 2429 Ft)




Arcápolás
  • Clinique Moisture Surge Extended Thirst Relief: még mindig a legkedvesebb hidratálóm, állandóan van belőle itthon. Könnyű, gyorsan beszívódó zselés formula, pont elég hidratálás, tökéletes smink alá, de éjszaka is lehet használni. Imádom, soha nem válnék meg tőle. (Clinique üzletek, parfümériák, Müller, 5990 Ft-tól)
  • Clinique Pep-Start Hydroblur Moisturizer: őt is még mindig nagyon szeretem, már írtam róla nem egyszer :). A smink alatt szinte primerként működik, de éjszakára is tökéletesen bevált. A formulája alapján nehéznek tűnhet, de valójában nagyon könnyed és megagyorsan felszívódik, matt finist hagyva maga után. Normál, minimálisan kombinált bőrre a legjobb. (Clinique üzletek, parfümériák, Müller, 8300 Ft)
  • L'Oréal Hydra Genius Aloe Water: őt már azóta szerettem volna kipróbálni, amióta hónapokkal ezelőtt először megláttam a beharangozó kampányt. Könnyű zselés/folyékony hidratáló normál/kevert bőrre, aloe vízzel és hialuronsavval. Semmi extra, csodát nem kell várni tőle, ez tényleg csak hidratál, de azt nagyon jól csinálja. Szerencsére nem irritálta a bőrömet, tetszik az illata is (nagyon friss), szuper smink alá, de akár szérumként is lehet használni. Az külön szimpi, hogy 70 ml-es, így jó sokáig elég lesz. (Müller, 4290 Ft)
  • Vichy Idélia: még nem döntöttem el, hogy hányadán állunk, egyelőre nem irritálta a bőrömet, tetszik a textúrája is, az illata is, de valahogy nem nőtt hozzám. Persze még a tesztelési fázisban vagyok, bárhogy alakulhat a dolog :). Elméletileg bőrsimító és ragyogásfokozó hatása van. (Gyógyszertárak, 7799 Ft)
  • GlamGlow Glowsetter Makeup Setting Spray: egyszerűen nem tehetek róla, rajongok ezért a francos GlamGlow-ért! Imádom a Glowsetter-t is, van egy mini flakon a táskámban, egy meg itthon és minden lehetséges helyzetben fújkálom magamat vele. Alapozó alá, főlé, magában hétvégenként, amikor nem sminkelek. A sminket gyönyörűen 'egybeolvasztja', a bőrt pedig ragyogóvá teszi. Ez is egy nagyon extra lépés, abszolút nem szükséges, de a kényeztetés soha nem árt ;). (Douglas parfümériák, 9990 Ft)



Maszkok

  • L'Oréal Pure Clay Mask (Detox, Purify): nekik köszönhetem, hogy végre elkezdtem rendszeresen használni arcmaszkokat :). Nagyon megszerettem mind a kettőt és akár heti kétszer-háromszor is használom őket, vagy felváltva, vagy 'keverve' a kettőt. A bőrömet egyértelműen tisztábbá és puhábbá tették, az állaguk fantasztikus, nagyon könnyen fel lehet őket kenni, az áruk pedig kifejezetten baráti. (Drogériák, 2990 Ft)
  • Narüko Rose & Botanic HA Aqua Cubic Night Jelly: ez az éjszakai gélmaszk még nagyon új szerzemény, de már most tudom, hogy nagy kedvenc lesz, ugyanis egy használat után látszott a változás az arcomon. Egyszerűen simább, szebb lett, a pirosságot pedig teljesen eltüntette. Az illata pedig isteni, igazi rózsa (mesterséges illatanyag nincsen benne). (www.szepsegcenter.hu, 4990 Ft)
  • Fátyolmaszkok: mikor milyen van itthon :). Most éppen Pupa-t és Narüko-t fogok tesztelni, remélem szeretni fogom őket. Eddig a kedvenceim a Neogence maszkok voltak, bennük annyi az anyag, hogy akár kétszer is lehet őket használni, de én kellemesen csalódtam a Garnier-ekben is, bár azok nem voltak annyira jók, mint a taiwani márka darabjai. Leginkább hidratáló vagy ragyogásfokozó, esetleg detox hatásúakat szoktam választani, de óriási a kínálat, biztos vagyok benne, hogy mindenki meg fogja találni közülük a kedvére valót :). (www.szepsegcenter.hu, 690 Ft-tól, Pupa üzletek 1290 Ft, Garnier - drogériák, 690 Ft)



Maga rutinom pedig a lehető legegyszerűbb, mert én a kevesebb több elvben hiszek, ha arcápolásról van szó (a koreai rutin imádói most biztosan a szívükhöz kaptak :D). Reggel csak vízzel és micellás vízzel tisztítom meg a bőrömet, ezután jöhet egy nagyon könnyű zselés hidratáló (Clinique vagy L'Oréal, esetleg a Vichy), végül primer vagy a Glowsetter spray és már sminkelek is. Este a Bebe arctisztítójával mosom le a sminket, hetente kétszer pedig a Clinique radírt is használom utána. Utána micellás víz, majd valamilyen maszk (hetente 2-3 alkalommal a L'Oréal agyagmaszkok, hetente 1-2 fátyolmaszk, ezeket igyekszek radírozás utánra időzíteni, illetve hetente háromszor az éjszakai maszk) végül az arcpermet és egy éjszakai hidratáló, mikor melyikhez van kedvem. Hidratálás előtt pedig végigfutok párszor a bőrömön az Avon Anew arcmasszírozójával, ha nem felejtem el.

Ennyi, semmi extra, nem viszem túlzásba szerintem. Lehet, hogy nem ártana ilyen meg olyan szérum, esetleg ránctalanító krémek, de én úgy érzem, hogy nincs szükségem ilyesmire meg egyébként sem hiszek bennük. Szerencsém van, mert ilyen szempontból jó géneket örököltem, plusz az életvitelem is rendben van (nem iszok alkoholt, nem dohányzok, nem bulizok, rendesen alszok, nem stresszelek és sok vizet iszok) és véleményem szerint 80%-ban ezek a tényezők befolyásolják leginkább a bőrünk állapotát. Csodaszerek pedig nincsenek, csak jó plasztikai sebészek... Ha pedig csodálkoznátok azon, hogy miért nem említettem egyetlen egy fényvédős krémet sem, nos azért, mert nem szoktam szinte soha kimenni a napra :D. Persze, ha kimegyek, akkor fényvédővel, de inkább nem megyek ki.

A ti arcápolási rutinotok hogy néz ki/miből áll???

4 megjegyzés:

  1. Ugyanezt a két Clinique hidratálót használom most én is, sőt, a Hydroblur-t igazából miattad vettem meg, és jaj, de nagyon szeretem őket! Nem is igazán akarom lecserélni egyiket sem, pedig van még pár krém itthon, amit el kéne használni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de örülök, hogy jó tippet adtam és bevált :) őket én sem cserélném le, csak néha mást is előveszek mellettük :D

      Törlés
  2. Melyik Biodermáról írtad hogy szörnyű? Mert én is belefutottam egy rémesbe...nem ehhez vagyok tőlük szokva...ennyiért meg pláne!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sensibio tolerance+... nem tudom mi van benne, de azonnal pattis leszek tőle

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.